Cikkek, szakmai érdekességek

A lombullató növények, a téli vegetációs időszak előtt, nyár végén elkezdik elveszíteni leveleiket, így a növény fajtájától és az időjárástól függően, szeptember végétől november végéig szinte folyamatos kerti feladat a lehullott, elszáradt levelek összegyűjtése, mely jóval több előnnyel jár, mintha a fák alatt hagynánk azokat.

Lassan közeledik a halottak napja, melyre mindannyian ellátogatunk szeretteink sírjához, virágokat viszünk, gyertyákat gyújtunk és egy kicsit megemlékezünk elhunyt rokonainkról, ismerőseinkről esetleg barátainkról. A mécsesek fénye mellett kicsit elmélkedünk, felidézzük az együtt töltött időket, és lélekben újra magunkhoz ölelhetjük azokat, akik...


Az ősz és az egyre hűvösebb nappalok beköszönte nem jelenti azt, hogy ne lenne teendőnk a kertben, hiszen a tavaszt ősszel kell előkészíteni. Az egyik talán legfontosabbak az érzékenyebb fajták téli védelme. Megfelelő gondoskodással és ápolással a leghidegebb hetek is könnyen átvészelhetők, melyhez szeretnénk néhány hasznos és konkrét növény...

A fatüzelés nem csak egyfajta örök klasszikus fűtési módszernek, de ma már kifejezetten nagy divatnak is számít. Egyre többen építettnek cserépkályhát, kandallót csak a hangulata és a szépsége miatt is. A tűz ropogásának hangja és látványa semmivel sem összekeverhető nyugalmat, békét, melegséget és egy kis ünnepi hangulatot is áraszt. A fűtési...