Virághagymák ültetése – Így készülhetünk fel már most a tavaszra!

2019.11.06

A hosszú tél után az egyik legkellemesebb dolog az első tavaszi napsugarak melengető érzése, amelyek nem csak a lelkünket, de az addig, föld alatt szunnyadó virágainkat is életre tudják kelteni. Ezeket a növényeket azonban még most ősszel kell elültetnünk, hogy az enyhébb napokon, időben ki tudjanak bújni a föld alól. Vegyük sorra, hogy melyek azok a hagymák, amelyek szóba jöhetnek, és milyen a legideálisabb környezet számukra!

Tervezzük meg jövő évi virágainkat már októberben! 

Először is fontos azt tisztázni, hogy az ültetést legjobb októberre vagy november elejére időzíteni. Egészen a rendszeres fagyok beálltáig, akár 1-2 hetes eltéréssel is végezhetjük, hiszen így majd nagyjából ugyanennyi idő eltéréssel fognak kihajtani. Ennek köszönhetően pedig több hétig folyamatosan élvezhetjük a színes virágokat. Ha igényes és folyton bimbózó kertet szeretnénk, akkor arra, már most érdemes tudatosan felkészülni! Gondoljuk át, hogy milyen színeket szeretnénk viszontlátni, melyek azok a növények, amelyeket szeretünk, és amelyek valóban díszei lehetnek udvarunknak! Az első, legkorábban nyíló tavaszi virágok között olyan szépségeket találhatunk, mint a fürtös gyöngyike, a krókusz, a hóvirág, a jácint, a tulipán, a nárcisz és a császárkorona (kattintson a linkre!).

Milyen az ideális hely és talaj tavaszi növényeink számára? 

Mivel ahhoz, hogy a hónapokig tartó, hideg és viszonylag fénymentes időszak után növekedésnek induljanak a hagymák, kellően napos helyre érdemes őket ültetni, ugyanakkor óvni is érdemes őket a hidegtől! Nagyjából 5-20 cm mélyre szükséges elhelyezni őket a földben, növénytől függően. A fürtös gyöngyike, a krókusz és a hóvirág nagyjából 5-10 cm-es, a jácint, a tulipán 10-15 cm-es, a nárcisz és a császárkorona 20-25 cm-es mélységet igényel. Kerüljük a túl nedves talajt, így az öntözést is, mert a hagymák még idő előtt elrohadhatnak a föld alatt. Egymástól 15-20-cm-es távolságra helyezzük el őket, hogy legyen elég terük, táplálékuk és kihajtva jól mutassanak!

Milyen eszközök szükségesek az ültetéshez? 

A kerti teendők közül talán az egyik leghálásabb feladat a virágok ültetése, hiszen egyszerű, könnyen elvégezhető és látványos eredménnyel jár. A föld minőségétől, keménységétől függően használhatunk a művelethez akár ásót, kis kerti lapátot, kerti villáskapát, talajlazítót vagy akár kis kerti ültetőlapátot is, melyek mind nagy segítségünkre lesznek a virághagymák helyének kialakításában. Mivel nem szükséges túl mélyre leásni, így a munkálatok alig tartanak 20-30 percig, cserébe tavasszal hetekig gyönyörködhetünk virágainkban! Keressen fel bennünket, kérje szakképzett munkatársaink segítségét, akik hasznos tanácsokkal látják majd el mind a virágok, mind a kerti szerszámok kapcsán! 

Látogasson el hozzánk és válogasson termékeink közül! (kattintson a linkre!)